A nyaraim nagy részét Agárdon töltöttem az 1960-as években. Nem volt még beépítve minden, nagy mező volt két percre a házunktól. A házak közt egy szabadon hagyott, kerítés nélküli hely volt a találkozóhelye a két utca gyerkőcinek. És persze ott volt a Velencei tó pár percre a telküktől. Egy perc alatt repült el a nyár: fürdés, biciklizés, fára mászás, szénaboglyára fel és le, foci, szöcskézés, gyíkkergetés, krikett, csigaverseny. Agárd üdülő részében csak a strandon volt játszótér, de nem is volt rá szükség. És ez még egy városi gyerek élménye bennem! A 90-es években már nem volt üres a telek a szomszédban. Nem is gyűlnek a gyerekek minden délután a környékről egy helyre. Mára pedig a mező is beépítésre került. A tó persze ott van, de már csak egy szabad strand van jó távol tőlünk. A kölykök a játszótereken találkozhatnak. Szűkül a tér. Külön kell gondolni, gondoskodni a jó játszó helyekről. A kert egy természetes tér lehet, pláne, ha vannak társak.

A következőkben arról próbálok meggyőzni minden olvasót, hogy a Jurtasuli permakultúrás kertre optimalizált pedagógiai terve a legjobb tanulási környezet lehet 6-12 éves diákjaink részére. Ez a helyszín erősíti a természethez való kapcsolódást, javítja a fizikai és mentális egészséget és hozzájárul a szociális az együttműködés és a kommunikáció fejlesztéséhez. És akkor még a tantárgyi tanulásról nem is beszéltünk. Menjünk hát sorban.

A relaxáció egyik formája a természetben való séta és tevékenykedés. Ezt mindannyian ismerjük. Akik bérházakban élnek, „kikapcsolódnak” amikor egy kis sétát tesznek, erdőben, vízparton, vagy akár egy parkban is. Nem kell sokat mesélni a fák, virágok, sziklák, ásványok megnyugtató hatásáról. A kisgyerek számára ráadásul itt mindig történik valami: találkozás egy svábbogárral, a hangyák figyelése vagy egy kismadár trillázásnak hallgatása mind izgalmas élmény lehet. Minden fűszál, bogár, felhő vagy pocsolya egy-egy újabb felfedezés!

A mai gyerekek folyamatos ingeráradatban élnek: villogó képernyők, csipogó értesítések, állandó háttérzaj. A kert ezzel szemben nem sürget, nem kényszerít azonnali reakciókra. Ha lelassulunk, és odafigyelünk a környezetünkre, a természet elkezd "mesélni. A természet hangjai, mint a rovarok zümmögése, vagy a madarak csivitelése segíthetnek a koncentráció és az elmélyülés fejlesztésében. Ez egy aktív meditáció. Nem kell hozzá mozdulatlanul ülni; elég, ha lehunyják a szemüket, és megpróbálják megszámolni, hányféle madárhangot hallanak, követik a levelek rezdülését a szélben, vagy figyelik a fűben mászó bogarakat. Ezek az apró megfigyelések segítenek a jelenben maradni, csökkentik a szorongást, és fejlesztik a türelmet.

A mai világ gyors megoldásokat kínál, de a természet nem siet. Egy virág nem nyílik ki egyik pillanatról a másikra, egy fa évszakok alatt változik. Ha a gyerekek megtanulják megfigyelni ezeket a lassú változásokat, az segít nekik lelassulni, elfogadni a dolgok természetes ritmusát. Gondoljunk bele, hogy mennyit fizetünk felnőttként a relaxációs tanfolyamokért, hogy nagy nehezen le tudjunk lassulni, és kicsit magunkban tudjunk lenni. Gyerekként ez sokkal könnyebben megy, csak meg kell tartanunk valahogy ezt a képességet. Hol máshol, mint egy békén hagyott kertben lehet ezt nap, mint nap gyakorolni.

A nyaraim nagy részét Agárdon töltöttem az 1960-as években. Nem volt még beépítve minden, nagy mező volt két percre a házunktól. A házak közt egy szabadon hagyott, kerítés nélküli hely volt a találkozóhelye a két utca gyerkőcinek. És persze ott volt a Velencei tó pár percre a telküktől. Egy perc alatt repült el a nyár: fürdés, biciklizés, fára mászás, szénaboglyára fel és le, foci, szöcskézés, gyíkkergetés, krikett, csigaverseny. Agárd üdülő részében csak a strandon volt játszótér, de nem is volt rá szükség. És ez még egy városi gyerek élménye bennem! A 90-es években már nem volt üres a telek a szomszédban. Nem is gyűlnek a gyerekek minden délután a környékről egy helyre. Mára pedig a mező is beépítésre került. A tó persze ott van, de már csak egy szabad strand van jó távol tőlünk. A kölykök a játszótereken találkozhatnak. Szűkül a tér. Külön kell gondolni, gondoskodni a jó játszó helyekről. A kert egy természetes tér lehet, pláne, ha vannak társak.

A következőkben arról próbálok meggyőzni minden olvasót, hogy a Jurtasuli permakultúrás kertre optimalizált pedagógiai terve a legjobb tanulási környezet lehet 6-12 éves diákjaink részére. Ez a helyszín erősíti a természethez való kapcsolódást, javítja a fizikai és mentális egészséget és hozzájárul a szociális az együttműködés és a kommunikáció fejlesztéséhez. És akkor még a tantárgyi tanulásról nem is beszéltünk. Menjünk hát sorban.

A relaxáció egyik formája a természetben való séta és tevékenykedés. Ezt mindannyian ismerjük. Akik bérházakban élnek, „kikapcsolódnak” amikor egy kis sétát tesznek, erdőben, vízparton, vagy akár egy parkban is. Nem kell sokat mesélni a fák, virágok, sziklák, ásványok megnyugtató hatásáról. A kisgyerek számára ráadásul itt mindig történik valami: találkozás egy svábbogárral, a hangyák figyelése vagy egy kismadár trillázásnak hallgatása mind izgalmas élmény lehet. Minden fűszál, bogár, felhő vagy pocsolya egy-egy újabb felfedezés!

A mai gyerekek folyamatos ingeráradatban élnek: villogó képernyők, csipogó értesítések, állandó háttérzaj. A kert ezzel szemben nem sürget, nem kényszerít azonnali reakciókra. Ha lelassulunk, és odafigyelünk a környezetünkre, a természet elkezd "mesélni. A természet hangjai, mint a rovarok zümmögése, vagy a madarak csivitelése segíthetnek a koncentráció és az elmélyülés fejlesztésében. Ez egy aktív meditáció. Nem kell hozzá mozdulatlanul ülni; elég, ha lehunyják a szemüket, és megpróbálják megszámolni, hányféle madárhangot hallanak, követik a levelek rezdülését a szélben, vagy figyelik a fűben mászó bogarakat. Ezek az apró megfigyelések segítenek a jelenben maradni, csökkentik a szorongást, és fejlesztik a türelmet.

A mai világ gyors megoldásokat kínál, de a természet nem siet. Egy virág nem nyílik ki egyik pillanatról a másikra, egy fa évszakok alatt változik. Ha a gyerekek megtanulják megfigyelni ezeket a lassú változásokat, az segít nekik lelassulni, elfogadni a dolgok természetes ritmusát. Gondoljunk bele, hogy mennyit fizetünk felnőttként a relaxációs tanfolyamokért, hogy nagy nehezen le tudjunk lassulni, és kicsit magunkban tudjunk lenni. Gyerekként ez sokkal könnyebben megy, csak meg kell tartanunk valahogy ezt a képességet. Hol máshol, mint egy békén hagyott kertben lehet ezt nap, mint nap gyakorolni. 

Csizmazia Katalin