A kertben töltött idő javítja a koncentrációt. A gyerekek fókusza gyakran szórt, mert túl sok inger éri őket egyszerre. A természetben azonban a figyelem finoman terelődik: ha egy bogarat követnek, ha egy felhő mozgását figyelik, az agyuk természetesen edződik a koncentrált munkára.

Például a "figyelj meg egy növényt 5 percig" játék során először csak a színét látják, aztán észreveszik a formáját, majd a levelek apró erezetét, megérzik az illatát vagy észreveszik a rajta mozgó apró rovarokat. A kertben például remekül működhetnek az olyan feladatok, mint, hogy "Nézzük meg minden nap ugyanazt a fát, és figyeljük meg, hogyan változik!" vagy "Ültessünk el egy magot, és naponta nézzük meg, mikor bújik elő!." Ezek a tapasztalatok erősítik a kitartást és a hosszú távú gondolkodást.

A természet nem ítélkezik, nem osztályoz, nem követeli meg a teljesítményt. Itt a gyerekek lehetnek egyszerűen csak jelen – nem kell megfelelniük, csak érzékelnek és tapasztalnak. A természetben eltöltött idő csökkentheti a szorongást és a stresszt, erősítheti az önbizalmat, és segíthet a gyerekeknek feldolgozni az őket érő élményeket. De ez a fajta részletekre való figyelés az iskolai feladatokban is segíthet, például a szövegértésben vagy a problémamegoldásban.

Most vessünk egy pillantást az egészséges lét egy másik aspektusára: a szenzoros tapasztalatokra. Nézzük meg, hogyan fejleszti az idegrendszert a talaj, a fű, a homok érzékelése? Nem gondoljuk, hogy az egész kertben és egész nap mezítláb k ell tölteni, de mi baj is származik abból, ha időnként a talpuk találkozik a fűvel, földdel, homokkal. Persze, a kert ilyen szempontból biztonságos helyein.  

A legtöbb gyerek ösztönösen szereti lerúgni a cipőjét és mezítláb szaladgálni, ha megteheti. Nem véletlen: a lábfej több ezer idegvégződést tartalmaz, amelyeket a különböző felületek érintése aktivál. Amikor a gyerekek mezítláb járnak, az agyuk folyamatosan információt kap arról, milyen felületen haladnak – és ez kulcsfontosságú az idegrendszer és a mozgáskoordináció fejlődése szempontjából. A talp érzékelése egyfajta "szenzoros torna. Ez a fajta szenzoros stimuláció serkenti az egyensúlyérzéket, mert a test folyamatosan alkalmazkodik a változó talajhoz, fejleszti a finommozgásokat és a koordinációt, hiszen a talpizmok és a lábujjak aktívan dolgoznak, élénkíti a vérkeringést, és segíti az érzékelést és a testtudatosságot. Mindez különösen hasznos lehet a figyelemzavaros vagy érzékelési nehézségekkel küzdő gyerekek számára, mivel segít az idegrendszer "újravezetékezésében" és kiegyensúlyozásában.

A természetben való mezítláb járás izgalmas felfedezőút lehet. Egy egyszerű, játékos foglalkozás lehet, ha egy "mezítlábas ösvényt" alakítunk ki a kertben különböző anyagokból, és hagyjuk, hogy a gyerekek végigsétáljanak rajta, és közben megfigyelik, mindez milyen érzés számukra. A fű puhasága, a homok süppedőssége, a föld enyhe érdessége, a kavics nyomása vagy a vízben járás más - más hatással lehet rájuk: megnyugtat, erősíti a talpizmokat, masszíroz, javítja az egyensúlyt

Pont ezt javasolta az ortopédus a kicsi lányom lúdtalpára! 

Csizmazia Katalin