Első pillantásra ez a két fogalom két teljesen különböző területekhez tartozik: az egyik ökológiai gazdálkodás, tájtervezés, a másik nevelés és pszichológia. Mégis lassan felfedezem, hogy milyen mély rokonság fedezhető fel köztük.

Az első lépés a megfigyelés

• Permakultúra: Az alapvető hozzáállás: „Figyeld meg és lépj kapcsolatba”. Mielőtt bármibe belekezdenél – ültetésbe, építésbe, tájformálásba –, előbb figyeld meg a területet: a fényt, vizet, talajt, mikroklímát, állatokat, növényeket, embereket.
• Személyközpontúság: A kapcsolat első lépése az empatikus odafordulás és pozitív, ítéletmentes megfigyelés. A személyközpontú tanár nem avatkozik be rögtön, előbb figyel, meghallgat és megért folyamatokat, jelenségeket a másik fél világából.

Békén hagyás – a természetes fejlődés tisztelete

• Permakultúra: A rendszerek képesek önfenntartásra. A cél az, hogy a természetes ökológiai folyamatokat ne akadályozzuk, inkább támogassuk, ne irányítsuk, hanem igazodjunk hozzájuk, együttműködünk velük, és figyeljünk, hogy csak a szükséges minimális beavatkozással éljünk.
• Személyközpontúság: Pedagógusként az ember természetes fejlődési hajlamában bízunk, erre támaszkodunk. Rogers úgy hívja: self-actualizing tendency, önmegvalósítási tendencia.  Tanárként nem az irányítás, hanem a feltételek biztosítása foglalkoztat: ha megfelelő környezetet teremt, a személy kibontakozik.

A bizalom, mint alaphozzáállás

• Permakultúra: Bizalom abban, hogy a természet tudja a dolgát, ha hagyják működni. A kertész nem uralkodik, hanem partner.
• Személyközpontúság: Bizalom abban, hogy az ember képes fejlődni, tanulni, ha hiteles kapcsolódást és elfogadást kap. Tanárként nem neveljük „meg” a gyerekeket, hanem partnerként támogatjuk.

Amikor idáig jutottam, elkezdtem tudatosan keresni a hasonlóságokat. Innen folytatjuk.

Csizmazia Katalin